"Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes"

dvöÜÜd

Üdvözlünk a Lőrinci Kutyahűség Alapítvány honlapján!

 

Az Alapítványt 2010 januárjában alapítottuk Lőrinciben. Elsődleges célunk, hogy gazdátlan, kóborló kutyák ne éljenek az utcán, ne fázzanak, ne éhezzenek. Ez nem csak állatbarátok és ebrajongók, hanem mindannyiunk közös érdeke.

Segítünk azoknak, akik elveszett kedvenceiket keresik, emellett célkitűzésünk a felelős és kultúrált állattartás minél szélesebb körben való terjesztése, valamint az állatvédelmi törvény betartatásának figyelemmel kísérése. Szeretnék az egyedi azonosítást biztosító mikrochipet minél szélesebb körben terjeszteni, valamint hatóságokkal, civil szervezetekkel és a lakossággal minél hatékonyabban együttműködni annak érdekében, hogy a házi kedvenceket mindenki érző, szerető lényekként kezelje.

Kiemelt feladatunknak tekintjük a felesleges szaporulat elkerülése érdekében, hogy az ivartalanítást népszerűsítsük, hiszen a nem tenyésztési céllal született csöppségek örökbeadása sokszor nagyon nehéz és sorsuk bizonytalan.

 

Az Alapítvány története...

 

Bizonyára sokan elgondolkoztatok már rajta, hogy mennyi szerencsétlen sorsú, rossz körülmények között élő állat, kutya, macska van a környezetünkben. Számtalanszor láthatunk az utcán kóborló, éhező, fázó kutyákat, sajnáljuk Őket, megállunk egy pillanatra, esetleg megsimogatjuk, aztán megyünk is tovább, sietünk haza a családhoz, a meleg szobába, ahol finom vacsora vár.

Elgondolkoztatok olykor azon is, milyen jó volna ezeken az állatokon segíteni, hiszen ugye az ember legjobb barátja, de hát nincs hely, nincs rá idő, már van otthon egy kutya, nem vihetitek haza….

Vagy eszetekbe jut, hogy milyen jó volna, ha tehetnétek értük valamit, még akkor is, ha nem tudjátok befogadni oket….

Ha megkérdeznélek Titeket, minden állatbarátnak akadna egy hasonló története….

Nos, a mi történetünk főszereplője is egy ilyen szerencsétlen sorsú kutya.

2010 januárjában egy állatbarát hölgy keresett meg minket azzal, hogy segítsünk. Talált egy kutyát, egy öreg németjuhász asszonyságot, akit elütött az autó. Az eb a kocsija hátsó ülésén fekszik, mozogni alig tud, átfagyott, megázott és csúnya sérülés van az oldalán.

És a történet itt kezdődött csak igazán….

A kutya szemébe néztem, s ami kínt és elkeseredést olvastam ki belőle, olyat soha korábban én még nem láttam. Magamhoz vettem, ám ez a kutyus aznap este feladta a küzdelmet. Nem akart már tovább kóborolni, nem akart már többé félni, éhezni, fázni, nem akart fájdalmakat, csak lefeküdt az udvarra és várt. Mi akkor tudtuk, hogy nem várhatunk. Még aznap éjjel orvoshoz vittük, s nem hagytuk, hogy feladja a küzdelmet.  

A megmentett kutyusunk ma is jól van, minden erőfeszítésünket sokszorosan meghálálta, de már küzdeni akar, élni, még ha olykor fájt is nagyon, és szeretni, hiszen Ő ahhoz ért a leginkább…

 Az Ő sorsa ültetett minket a számítógép elé, hogy megírjuk annak az alapítványnak az alapító okiratát, melynek a honlapját olvasod most, Kedves Látogató, minden bizonnyal azért, mert Neked is van egy hasonló történeted...

Köszönjük, hogy látogatod ezt az oldalt, reméljük ugyanazok a gondolatok megfogalmazódtak Benned is, melyek minket megmozgattak.

Sok szeretettel üdvözlünk,

Az Alapítók

 

Ü